Hétvégén Arad Rally

A Turán Motorsport párosa az Országos Rallye Bajnokság negyedik állomásán is rajthoz áll

Az Arad Rally idei futama a második alkalom, hogy magyar vonatkozású a verseny. A két ország közös megmérettetésén főként murvás szakaszokon összesen közel 500 kilométernyi távot kell teljesíteniük a csapatoknak, ebből 125 kilométert 11 gyorsasági szakaszon.

Az előző futam eseményei miatt még zajlanak a tárgyalások Markko Martin csapatával, így Turán Frigyes és Zsiros Gábor ezúttal egy Subaru Impreza vezető- és navigátor ülését foglalja el.

?Óriási verseny lesz, és remélem, hogy most szerencsésebbek leszünk, mint legutóbb a Veszprém Rallye-n! Mindenképpen érdekes lesz, mert tavaly mi nem voltunk itt, amikor az Arad Rally először bekerült az ORB programjába, így a versenytársaknak, akik már autóztak ezeken a pályákon, lesz némi előnyük. Kevesebb tréninglehetőségünk lesz, szigorúan meghatározták a pályákon való áthaladások számát, így 2-3 tréning alatt kell megbarátkoznunk a szakaszokkal. Jó versenyre számítunk, a román ellenfelek tempójára pedig különösen kíváncsi leszek.? ? mondta Turán Frici.

A pályabejárás augusztus 15-én, szerdán kezdődik, a tesztek pedig 16-án, csütörtökön. A rajt pénteken az aradi Városháza téren lesz délután 5 órakor, amelyet egy szuperspeciál gyorsasági szakasz követ. Szombaton tíz gyorsaságit kell teljesítenie a Turán Motorsport csapatának, a célceremónia pedig aznap este 8:15-kor veszi kezdetét, szintén a Városháza téren.

Forrás: Just Creative

Köszönjük a Partnereinknek!