Teszt ? de annak remek!

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős célba ért a Kassa-ralin. A pénteki difitörés után a páros számára ez lehetett a maximális célkitűzés

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős célba ért a Kassa-ralin. A pénteki difitörés után a páros számára ez lehetett a maximális célkitűzés, hiszen miután rögtön az első gyorsasági szakaszon pórul járt, annyi büntetést kapott a szuperrali szabály szerint, hogy a pontszerzésre jóformán esélye sem maradt. Friciék mégis vállalták, hogy továbbmennek, ha másért nem, hát azért, hogy teszteljék az autójukat.

?Remek nap volt, amelynek végén célba értünk. Igazság szerint nem akartunk túl nagy kockázatot vállalni, a pénteken történtek után nem is lett volna értelme, hiszen reálisan nem volt esélyünk a pontszerző helyek valamelyikének megszerezésére. Ennek ellenére második-harmadik időket autóztunk a magyar értékelésben, ami úgy gondolom, nagyon jó. Az autó hibátlan volt, jót teszteltünk, sok értékes tapasztalatot szereztünk? ? mondta Turán Frici, aki azt is hozzátette, nagyon tetszett neki az összes Kassa környéki pálya, s hogy jó volt újra ismeretlen terepen száguldani.

?Hibátlan itinereket írtunk, néhol annyira pontosat, hogy szinte nehéz volt elhinni. Mindez azt mutatja, hogy nagyon jól felkészültünk a versenyre és lehetett volna ebből sokkal jobb eredmény is, ha nincs az a gond az autóval. De így is jól esett a versenyzés, két nullázás után jó érzés volt célba érni, még úgy is, hogy a helyezés ezúttal nem számított? ? mosolygott Frici