Szeretünk sötétben autózni

Feszegették a határaikat. S ez most nem csupán játék a szavakkal, hanem tényleg igaz, hiszen a Miskolc-rali első valódi versenynapjának nagy részét sötétben tartották meg

ami azt jelenti, hogy a versenyzők csak az érzékeikre, a navigátorukra és persze a lámpasorukra hagyatkozhattak.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor azonban elég rutinos ahhoz, hogy ez ne okozzon gondot ? sőt, a Peugeot-páros nagyon is szereti az éjszakai ralit. Mi tagadás, meg is van a hangulata. Izzó féktárcsák, tábortüzek a pályák szélén, és sok-sok szurkoló.

?Rég volt ennyi ember a szakaszokon, nagyon jó érzés látni őket ? mondta Turán Frici, aki öt szakasz után az ötödik helyről várja a vasárnapi folytatást. ? Az első kört még majdnem világosban teljesítettük, s az első szakasz nagyon jól sikerült, a második, a mályinkai azonban a mumusom, és most sem sikerült tökéletesen. Egy kicsit Zsiros Gabi is elveszítette a ritmust, és én sem voltam annyira határozott, mint amennyire szoktam. Talán azért, mert ezzel az autóval nem volt semmiféle tapasztalatunk ezen a pályán, most kellett kitalálni az összes sebességi fokozatot a Super2000-esre.?

A szervizparkban leheletnyit változtattak a Peugeot 207-es beállításain, s ezután vágtak neki a második körnek, amely már három gyorsasági szakaszból állt. Ezek közül már mindhárom vaksötétben zajlott.

?A sötétben zajló gyorsaságikat nagyon szeretem, a beállítás-változtatásnak köszönhetően pedig még gyorsulni is sikerült, szóval kezdjük megtanulni az autót a Bükkben ? mosolygott Turán Frici. ? A lámpáink tökéletesen működtek. Azt nem mondom, hogy úgy láttunk velük, mint nappal, de majdnem. Az autó is hibátlan, nincs okom panaszra ? megyünk, ahogy tudunk, hiszen messze még a vége, bőven van még lehetőségünk előrébb jönni.?

A Turán Frigyes , Zsiros Gábor kettős az ötödik (már tényleg éjszaka) zajló gyorsaságin az első helyen ért célba, s összetettben az ötödik helyről várja a vasárnapi hat szakaszt, amely után kiosztják az idei első bajnoki pontokat.

20. VREDESTEIN MISKOLC-RALI, AZ OB 1. FUTAMA
Abszolút sorrend 5 gyorsasági szakasz után: 1. Balogh, Holczer (Dynamic Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9), 2. Kazár, Szőke (Maximmun Racing, Ford Fiesta R5), 3.Spitzmüller, Laczkó (Pro Race Sport, Mitsubishi Lancer Evo9 ), ...5. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Turán Motorsport, Peugeot 207 S2000)

Köszönjük a Támogatóinknak!