Frici és Gabi második a Mecseken

Izgalmas csata volt, amelynek végén mindkét versenyzőpáros mosolygott, méghozzá annak tudatában, hogy mindketten mindent megtettek a győzelemért. A végül futamgyőzelmet arató Herczig Norbert ugyanúgy mosolygott, mint a második helyet kiharcoló Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős tagjai.

Turánék a Mecsek-rali éjszakai szakaszain szereztek némi előnyt, persze, a 2.5 másodpercet semmiképpen sem lehet megnyugtatónak nevezni, de csakhamar kiderült, ha jól beosztja az ember, akkor sokat érhet.

Eltelt ugyanis a szombati napból három gyorsasági, és még mindig Friciék vezettek, igaz, akkor már csak két tizedmásodperccel, ami jóformán semmi. Persze, a győzelemhez pont elég lett volna.

? A pécsi pályák mindig is tetszettek, sok néző van, ami még inkább motivál minket. Igaz, a nyárásvölgyi szakaszon, amelyen tavaly hatalmasat estünk, most is belógtunk egy bokorba, de szerintem kívülről veszélyesebbnek tűnt, mint belülről? ? mondta, mintegy önmaga megnyugtatására is Turán Frici.

Maradt tehát még három gyorsasági szakasz, amelyen eldőlt a verseny. Pontosabban már az utolsó kör második szakaszán eldőlt. Méghozzá a gumiválasztás miatt.

?Őszintén szólva választhattunk volna jobban gumit. A közepeset tettük fel, mert úgy gondoltam, kockázatos lenne a keményet használni, ám a második szakaszon ezzel nem lehetett annál gyorsabban menni, mint ahogy mi mentünk. Mégis kaptunk tizenkét másodpercet Herczigéktől, s ezzel el is ment a meccs... Ettől függetlenül jó verseny volt, 2009-ben egy ugyanilyen csatában én nyertem, most Norbiék, úgyhogy gratulálok nekik. Aminek örülök, hogy mi sem hibáztunk és az autó is remekül működött, s bár pillanatnyilag nem vagyok feldobva a második hely miatt, a végelszámolásnál egészen biztosan jól jönnek majd ezek a pontok? ? mondta Frici, aki a power stage-en, vagyis az utolsó szakaszon még begyűjtött egy pontot, ugyanis az idén bevezetett új szabályok szerint az utolsó gyorsaságiért plusz pontok járnak, ugyanúgy, mint a világbajnokságon.

46. Mecsek-rali, a bajnokság 2. futama

Végeredmény:

1. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Škoda Rally Team Hungária, Škoda Fabia S2000) 1:17:30.1,

2. Turán, Zsiros (Turán Motorsport, Ford Fiesta S2000) 21.7 másodperc hátrány,

3. Botka D., Mihalik (Dunlop Motorsport, Mitsubishi Lancer Evo9) 49.6 mp h.

 

Forrás: Just Creative