Pechesen zárult a Veszprém Rallye Turán Friciéknek

Remekül teljesítette a Veszprém Rallye első napját a Twist Turán Motorsport csapata, hiszen az első két szakaszon első helyen vitték célba a Hankook versenyabroncsokon guruló Ford Focus WRC-t. A második versenynapon azonban hiába autózott tökéletesen a páros, a szerencse ezúttal nem állt melléjük.

?Nem volt szerencsénk, és lehet, hogy rosszul is döntöttünk, amiért nem cseréltük ki azonal a defketes kereket ? már csak 7 kilométer volt hátra, ha azt teljesítjük, szép eredménnyel zárhattuk volna a Veszprém Rallye-t? ? kezdte a Twist Turán Motorsport pilótája. ?50 mp előnyünk volt, nyugodtak voltunk, szépen autóztunk, ám defektet kaptunk, s úgy döntöttünk, így folytatjuk. Azonban a defekt miatt eltört a felni, az pedig leszakította a féktárcsát. 3 működő fékkel tudtunk volna még tovább versenyezni, de sajnos megsérült a jobb alsó lengőkar, és a legnagyobb sajnálatunkra fel kellett adnunk a versenyt.?

 

?Nagyon jó hangulatú verseny volt, az egész nap arról szólt, hogy nyugodtan, okos autózással célba juttatjuk az autót?- vette át a szót a csapat navigátora, Zsiros Gábor. ?Jó tempót diktáltunk, jól működtek a Ford beállításai, sajnos rajtunk kívül álló, váratlan hiba miatt nem tudtuk teljesíteni a versenyt. Az a tapasztalatunk, hogy 4-5 km-t lehet murván defektes gumikkal autózni, most a szerencse nem segítette a versenyünket, pedig már nagyon vágyunk egy dobogós helyezésre? ? zárta Zsiros Gabi.

 

 

Köszönjük a Támogatóinknak!

 

Forrás: Just Creative