Rövidre sikerült az orfűi teszt

Turán Friciék a korlátnak csúsztak

Magabiztosak voltak. Úgy ültek vissza a versenyautóba, mintha nem is hagytak volna ki hónapokat, mintha a téli szünet meg sem történt volna. Turán Frigyes és Zsiros Gábor tesztnek szánta a vasárnapi, orfűi viadalt, amelynek azonban egy ?makacs? szalagkorlát vetett véget. A Turán Motorsport pilótája azt mondja, talán éppen a magabiztosság volt az ok.

?Nagyon jól kezdtünk, Tagai Tomi jó beállítást választott a Peugeot 207-eshez, és a megfelelő Hankook gumit tettük fel az autóra, úgyhogy az első kanyartól kezdve jó tempót tudtunk diktálni ? foglalta össze az első néhány kilométer tapasztalatát Turán Frigyes. ? Magabiztos voltam, talán túlontúl is az. Túl gyorsan érkeztünk meg a pálya legtempósabb részére, elkezdtünk keresztbe sodródni, de úgy éreztem, még kontrollálható ez a megcsúszás, el sem vettem a gázt. A porosabb részen azonban keresztbe fordult az autó, s nekicsúsztunk az út másik oldalán lévő korlátnak??

Tagai Tamás és csapata meg tudta volna javítani az S2000-est (amelynek a hűtője és a bal első futóműve sérült meg), de mivel ez csupán tesztverseny volt, közösen úgy döntöttek, inkább az idénynyitó ob-futamra, a Miskolc-ralira koncentrálnak.

?Azt gondolom, az autó most megérdemel egy nagy átvizsgálást, megkapja az új motort, és a Miskolc-ralira újra tökéletes állapotban lesz ? mondta Turán Frici. ? Az első verseny előtt tesztelünk majd egy hosszabbat, bepótoljuk a most elvesztett kilométereket.  Sajnálom ezt a kiesést, nem így készültünk, de jó érzésekkel térek haza, mert az ilyen rövid idő alatt is kiderült, hogy az autó tökéletes, a csapat felkészült a legnehezebb helyzetekre is, úgyhogy nincs okunk az aggodalomra.?