Sok néző, remek hangulat – élveztük a prológot

Jól jött a lámpasor, sőt, elengedhetetlenül szükséges volt. Sebaj, legalább kipróbálták. Merthogy a 20. Miskolc-rali későbbi részében is szükség lesz rá, hiszen bőven lesznek éjszakai szakaszok.

De előbb még teljesíteni kellett a péntek esti prológot.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor már vaksötétben gurult be a salakmotorpályára a Peugeot 207 S2000-essel, s hatalmas ováció fogadta őket. Vibrált a feszültség a levegőben. Nem mintha az idénynyitó prológjának bármi tétje lett volna (az eredménye nem számít a végelszámolásnál), de ott tombolt az a négy-ötezer ezer ember a lelátókon (telt ház, ahogy lenni szokott), már csak miattuk is muszáj volt jól menni.

?Jó érzés, hogy ilyen sok néző volt a lelátókon, s bár sokat csúszott a program, a végéig kitartottak ? mondta Turán Frigyes, aki a hetedik helyen végzett. ? Élveztük a körversenyt, de nem vállaltunk semmi kockázatot, hiszen az igazi verseny csak holnap este kezdődik. Kipróbáltuk, beállítottuk a lámpasort, mert arra nagy szükség lesz, a prológ után pedig még elmegyünk tréningezni, amire hajnal kettőig van lehetőségünk. A Peugeot-n minden tökéletesen működik ? nyugodtan várjuk az első gyorsasági szakasz rajtját.?

A Miskolc-rali mezőnyére szombaton öt gyorsasági szakasz vár, 228 km össztávval, melyből 67 km gyorsasági szakasz? a nagy részük már sötétben.

20. MISKOLC-RALI, AZ OB 1. FUTAMA
Prológ. Abszolút sorrend: 1. Balogh János, Holczer Dániel (Dynamic Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:01.2, 2. Ollé, Tóth Zs. (AS-Rallyesport Europe, Ford Fiesta S2000) 1:01.3, 3. Botka, Mihalik (Botka Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:01.4 és Spitzmüller, Laczkó (Pro Race Sport, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:01.4, ...7. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Turán Motorsport, Peugeot 207 S2000) 1:02.0

Köszönjük a Támogatóinknak!