Hétvégén Rajtol a 48. Mecsek Rally

A legendás helyszín kedvezhet Friciéknek

Az Országos Rally Bajnokság utolsó előtti futamához érkezett, október 17-19. között ugyanis a mecseki versenypályákon bizonyíthatnak a versenyzők. A mezőnyben természetesen ott lesz Turán Frigyes is, aki imádja Pécset és reméli, hogy a szeretett helyszín szerencsét hoz nekik navigátorával Zsiros Gáborral.

A Mecsek Rallye most pénteki, Széchenyi téri ünnepélyes rajtceremóniája után az első és harmadik gyorsasági szakaszra a Pécs-pogányi reptéren kerül sor, ahol Vári Gyula műrepülő és motoros streetfightershow is szórakoztatja a közönséget. A reptéri etapok közé beékelt árpádtetői esti szakaszt követően, szombat reggeltől a klasszikus mecseki terepekre tér vissza a mezőny, amely a hetvehelyi, zobáki és orfűi útvonalakon halad majd. A verseny utolsó gyorsaságija után várhatóan szombat este hat órakor hirdetnek majd győzteseket a pécsi Széchenyi téren, a pilótáknak addig 9 gyorsasági szakaszon 137 kilométernyi távot kell teljesíteniük. ? számolt be a várható menetrendről Jelen István, a szervezőbizottság vezetője.

?Nagyon közel áll a szívemhez a mecseki verseny, főleg az árpádtetői szakasz, hisz pont 20 évvel ezelőtt még a gyorsasági szakágban itt kezdtem el bontogatni a szárnyaimat, és pályacsúcsot is futottam, amit mai napig tartok. Bízom benne, hogy ez most sem fog változni.? ? kezdi Frici, aki trükkös, technikás, nehezen tanulható pályának tartja a mecsekit.

Turán Frigyes gyermekkorában még édesapjának szurkolt a pálya szélén. Pécs mindig meghatározó volt az életében, ugyanis itt döntötte el, hogy autóversenyző lesz.

?A Mecsekben bármi megtörténhet, Pécs mindig rejteget magában izgalmakat, semmi sincs előre megírva, de nagyon bízunk abban, hogy nekünk kedvez a pálya. Na meg a szép emlékek visznek majd minket a cél felé. Voltak ugyan kisebb gyermekbetegségei a Peugeot 208-nak, de úgy gondolom ezeken sikerült túllendülnünk, az autó gyors és rajtunk sem múlik majd semmi.? - mondta nevetve Zsiros Gábor

Újdonság, hogy a szervezők idén, a rajongók számára, a hazai ralik történetében először egy saját, minden platformon elérhető okostelefon-alkalmazást készíttetett, melynek segítségével az érdeklődők már az autók célbaérkezésének pillanatában megtudhatják az időeredményeket.

?Ugyan a Budapest-rali eltörlése miatt hosszúra nyúlt a szünet, de érzem, hogy ez most a mi versenyünk lesz. Imádom az itteni közönséget, ők igazán értenek a rallyhoz és óriási szeretettel fogadnak minket. Alig várom, hogy újra ott álljunk a rajtnál és bizonyíthassak magunknak...nekik.? ?mondta bizakodóan Frici