Izgalmakban bővelkedő második nap a Portugál Rally-n

Turán Friciék nyolc helyet ugrottak előre a Ford Fiestával

Turán Frigyes és Zsiros Gábor eseménydús napot zárt tegnap a jubileumi Portugál Rally második versenynapján. A váratlan baleset és defekt ellenére a páros nagyon jól menetelt és nyolc helyet lépett előre az első gyorsaságihoz képest.

Nehéz napon vagyunk túl, hét gyorsasági szakaszt teljesítettünk, ebből az első sajnos nem sikerült a legjobban a gumiválasztás miatt. Mivel tisztább pályákra és több nyomra számítottam, ezért a keményebb keverék mellett döntöttem, azonban a tapadással voltak problémák. Az előző autók nem hagytak nyomot, hanem fellazították a talajt, így ezzel kicsit küzdenünk kellett, de ennek ellenére egy gondmentes szakaszt mentünk a Fiestával, alapvetően azt csináltuk, amit szerettünk volna. A következő körben puhább Hankook abroncsokra váltottunk, amivel egyből öt helyet léptünk előre. Ezután Paddon és Tanak váratlan balesete miatt törölték a Ponte de Lima második futamát, így a hatodik gyorsaságival folytattuk, ahol sajnos kaptunk egy bal hátsó defektet. Ez megrongálta kicsit a futóművet, de szerencsére nem akadályozott minket nagyban. Egy kis teher azért volt rajtunk, hogy a következő szakaszt defekt nélkül kell végigautóznunk, ugyanis pótkerekünk már nem volt. Ez sikerült, sőt az utolsó két városi szakaszon nagyon jól mentünk a rövid, ritmusos futamokon. Ma összetettben a 26. helyről várjuk a folytatást, míg a kategóriánkban 13.-ak vagyunk. Kicsit ugyan jobbat vártunk, de ha azt nézzük, hogy 27-en voltunk a WRC2-ben, ez egy remek hely. Szeretnénk ma még a tempónkon javítani és a nap végére jó helyre behozni a Fiestát ? mondja Turán Frigyes.

Összességében egy jó versenynapot zártunk, voltak kisebb-nagyobb nehézségek, de úgy érzem, hogy kihoztuk egymásból és a Fiestából a maximumot. Az utolsó két gyorsaságit nagyon jól elkaptuk, összetettben a 19. helyen végezni a népes mezőnyben, szép eredmény és ezt Portoban megfutottuk. Rendkívül sokat jelentett a rengeteg magyar szurkoló helyszíni biztatása, köszönjük nekik, hogy velünk vannak és a csapatnak is a támogatást ? teszi hozzá Zsiros Gabi.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor végül összetettben a 26. helyen végzett, míg a WRC2-es kategóriában a 13. helyet szerezték meg a fiúk. Hamarosan a leghosszabb 6 gyorsasági szakasszal folytatódik a versenyhétvége, a párosoknak összesen 165.28 kilométert kell teljesíteniük a mai napon.

Köszönjük a Partnereinknek!