A sorozatos nehézségek ellenére helyt álltunk

Turán Frigyes és Zsiros Gábor az utolsó versenynap folyamatos megpróbáltatásai ellenére is két pontot szerzett csapatának a Lengyel Ralin, így jelenleg már hét pontjuk van három világbajnoki futamot követően. A Ford Fiesta jól vizsgázott, az összeszokott páros pedig nem adta ki a kezéből a pontszerző helyet.

A vasárnap is kifejezetten nehéz volt, ugyanis már délelőtt elkezdett esni az eső, így a talaj hamar nagyon rossz állapotba került. Ilyen pályákon kellett kétszer 25 kilométert és kétszer 8 és fél kilométert autóznunk, ami igazi kihívás volt. Az első körben még minden rendben ment, két helyet is feljöttünk a kategóriánkban, így a 7.-ek voltunk, azonban a második szakasztól kezdve nagyon kimélyült az út, folyamatosan csúszkáltunk. Az utolsó előtti szakaszon a rajt után 5 kilométerre az egyik betonos betöltés padkája meg is ütötte a Fiestát, aminek következtében eltört a bal első-alsó lengőkar kitámasztó rúd. Innentől kezdve nem tudtunk jó tempót autózni, emellé egy jobb első defektet is kaptunk, ami után még 16 kilométert autóztunk a sárban - meséli Turán Frici.

Szerencsére az autóban volt tartalék alkatrész, így a gyorsasági vége után a hibásat ki tudtuk cserélni, viszont a rendhagyó szervizelés miatt kicsit elkéstünk a következő gyorsasági rajtjáról, ami miatt időbüntetést kaptunk. Az utolsó szakasz 4. kilométerénél a féknyereg is eltört, azt hittük, hogy nem tudjuk befejezni a versenyt, de végül nagyot küzdöttünk és behoztuk a Fiestát a 9. helyre, mellyel újabb két pontot szereztünk a csapatnak. Összetettben a 21. helyen végeztünk - teszi hozzá Zsiros Gabi.

A megpróbáltatások ellenére kiegyensúlyozottan mentünk végig és ha nincsenek a váratlan problémák, akkor talán néhány hellyel előrébb végeztünk volna, de így is elégedettek vagyunk. Mind a Ford Fiesta, mind a csapat, kiválóan teljesítettek, nem adtuk ki a kezünkből a 2 pontot, aminek nagyon örülünk. A következő versenyen az elsődleges célunk, hogy még tovább gyorsuljunk. Köszönjük mindenkinek a hétvégi támogatást, a szurkolóknak a fáradhatatlan biztatást - köszöni meg a hétvégét Turán Frici.

A Lengyel Ralit Mikkelsen és Jaeger Synnevaa nyerték, a második helyen Tanak és Molder végeztek, míg a dobogó harmadik fokára Paddon és Kennard állhattak fel.

A magyar páros a Rallye Világbajnokság német futamán áll ismét rajthoz WRC2-es kategóriában.