Teltházas prológ nyitotta meg a Hell 23. Miskolc Rallye-t

Ismét a látványos népkerti prológgal vette kezdetét péntek este a 23. Miskolc Rallye a már megszokott salakmotorpályán. Az országos bajnokság nyitó futamán 62 versenyzőpáros állt rajthoz, - ebből 16 db R5-ös autó - köztük Turán Frigyes, aki ezúttal új navigátorával, Farnadi Ágnessel melegített be a hétvégi futamokra.

Végig nagyon jó volt a hangulatunk Fricivel a közös munka elejétől fogva. Minden hibátlanul működött a teszten és a pályabejárás alatt, egyedül az itiner okozott egy kis nehézséget nekem, de Frici mindenben segített, így ezt is hamar megszoktam. Nagyon jól kijövünk, emberileg és szakmailag is. Nyugodt volt a teljes felkészülési idő alatt és a prológon is, ami rendkívül fontos. Én is igyekszem mindent beleadni és rászolgálni a bizalmára -  kezdi Farnadi Ágnes.

"Bevallom, a tét nélküli prológokon inkább még a biztonságos autózást tartom fontosnak.Mivel az előttünk rajtoló autó egy kicsit beragadt a start pillanatában, elég közel kellett autóznunk hozzá, a por nagyon felverődött, ami kissé zavaró volt, de így is sikerült a 6. időt mennünk, ami szerintem teljesen rendben van. Ugyan a prológból még nehéz bármilyen jóslásba bocsátkozni, de az előjelek jók, bízom benne, hogy vasárnap egy sikeres versenyhétvégét tudhatunk magunk mögött és szép lesz a közös debütálás. A legtöbb R5-ös kilométer Friciben van talán a mezőnyben, kiválóan ismeri az autót, így igyekszünk ebből előnyt kovácsolni és ellépni a mezőnytől a szombati első pár gyorson- mesél Ági a nyitónap élményeiről.

 Nagyon várjuk már a szombati rajtot, Ágival eddig minden gördülékenyen ment, úgy érzem, nagyszerű versenynek nézünk elébe. A Ford Fiesta R5 kiváló állapotban van, minden a tervek szerint alakul, ez az összecsiszolódás versenye lesz. Fantasztikus érzés újra magyar közönség előtt versenyezni, nagyon sokan buzdítanak minket a pálya szélén, ami megtöbbszörözi az energiáinkat.

Szombaton 6 gyorsasági szakasz és közel 78 kilométer vár ránk, így most pihenünk egy nagyot és délelőtt újult erővel vágunk neki az első versenynapnak - teszi hozzá mosolyogva Turán Frigyes.

Szombaton és vasárnap 5 helyszínen, összesen 14 szakaszt kell teljesíteniük a versenyzőknek 168 gyorsasági versenykilométeren át.

A szervezők a biztonság érdekében a mályinkai szakaszt elzárták a nézőktől, valamint Bükkszentkeresztnél is lesznek bizonyos korlátozások.

Köszönjük a Partnereinknek!

 

ORB2017_Miskolc_Rally_MGR_Images_036