Mikulás Rallye 2017 – Durva murva buli

Az Országos Ralleybajnokság véget ért, de a versenyzési lehetőség azért még akad. Ilyen például a december 10-i Mikulás Rallye is, mely 2017-ben már a 21.! Az aszfaltos bajnoki szezonzáró után úgy döntött a Turán Motorsport, hogy átépítik az autót, és a tét nélküli, murvás Mikulás rallye-n rajthoz áll a Ford Fiesta R5-tel Turán Frigyes.

Ezek az év végi versenyek mindig -bulinak-, szórakozásnak indulnak, de aztán mégis mindenki komolyan veszi. Az viszont, hogy igazi tét, eredményelvárás nélkül lehet rajtuk autózni, mégis más hangulatot kölcsönöz a Mikulás Rallye-nak is. Mi tényleg jól szeretnénk magunkat érezni, szórakozni akarunk, ezért is indulunk rajta.- mesélt a motivációjáról Frici.

A murvás versenyek a havasról nem is beszélve mindig több játékteret engednek, mint az aszfaltok, és ezt maximálisan ki is szeretnénk használni. Jó lesz megint laza talajon, igazán lazán autózni.-folytatta a pilóta.

Az 51. Mecsek Rallye-n már versenyeztünk együtt, de az aszfaltos volt, most pedig murván is meg szeretném mutatni Bagaméri Laci barátomnak, milyen is egy R5-ös autó, így ő fogja diktálni az itinert mind a hat gyorsasági szakaszon. Szeretnék neki örömteli pillanatokat okozni!-zárta gondolatait Frici.

A 21. Mikulás Rallye 2017. december 10-én lesz, központja Veszprém. A verseny távja 185,6 km, amiből 65,5 km a 90%-ban murva, 10%-ban aszfalt borítású gyorsasági szakaszok hossza. A versenyzők három mért szakaszt: Várpalota, Jutaspuszta (körgyorsasági) és Kislőtér - két-két alkalommal teljesítik, az első autó várhatóan 13:58-kor érkezik célba.