Mikulás Rallye 2017-Jó buli volt

Hat nagyon élvezetes gyorsasági szakasza volt a 2017-es, immár 21. Mikulás Rallye-nak, melyen a Turán Motorsport versenyzőpárosa, Turán Frigyes és Bagaméri László a 2. helyen végzett.

Hat nagyon élvezetes gyorsasági szakasza volt a 2017-es, immár 21. Mikulás Rallye-nak, melyen a Turán Motorsport versenyzőpárosa, Turán Frigyes és Bagaméri László a 2. helyen végzett.

A 21. Mikulás Rallye egyetlen versenynapja nagyon kellemes -ajándékkal- kedveskedett minden részvevő számára. A szombati pályabejárás során a még helyenként sáros, csúszós pályák vasárnapra szinte teljesen felszáradtak, így adtak kiváló alapot az élvezetes versenyzéshez.

Mi is, a többiekhez hasonlóan, lazán álltunk rajthoz ezen a versenyen, de az időeredményeket elnézve, ahogy elindult az óra, mindenki nagyon a gázra lépett. Az első körre mi nyitottabb Hankook abroncsokkal mentünk ki, mert az 1-es rajtszám ugyan nagyon megtisztelő, de murvás versenyen akár hátrányt is jelenthet.-kezdte beszámolóját Turán Frigyes.

Majdnem minden tökéletes volt, az időkülönbségek csak tizedekben voltak kifejezhetők, de a második szakaszon, a körgyorsaságin éreztük, hogy a kézifék, pontosabban a kézifék meghúzására a hátsó hajtás leoldásának hiány kicsit hátráltatott. A szervizparkban a csapat megjavította az autót, így a második körnek hibátlan kocsival és az első kör tapasztalataival vágtunk neki.-folytatta Frici.

Mindenképp meg akartam mutatni Bagaméri Lacinak, hogy az R5-ös Ford Fiestával nem csak látványosan, hanem nagyon gyorsan is lehet a murván autózni, így növeltük a tempót. Ennek eredménye két szakaszgyőzelem lett, a versenyt pedig az abszolút 2. helyen fejeztük be.

Mindent megkaptunk a Mikulás Rallye-tól, amiért elindultunk rajta. Szórakoztunk, élveztük, egy nagyon jó hangulatú verseny volt, és a komoly küzdelmek ellenére ez a jellege az elejétől a végéig megmaradt.-zárta gondolatait Frici.