Miskolc – Abszolút második hellyel zártunk

A 24. Miskolc Rally második versenynapján mindent megtett a Turán Motorsport versenyzőpárosa a hőn áhított győzelem eléréséért, de ezúttal a második helyen végzett Turán Frigyes és Bagaméri Laci.

Vasárnap három pályán összesen hét gyorsasági szakaszt kellett teljesíteni, melyek mindegyike saját karakterrel rendelkezett. Reggel a gumiválasztás okozott komoly fejtörést, ugyanis hajnalban esett az eső, és további csapadékra is volt esély, ami az erdőben sokáig nedvessé tette az utak felületét, a nyílt részeken viszont nyoma sem volt a víznek - vázolta Frici azt a dilemmát, amivel már az autóba való beülés előtt szembe találták magukat. Így utólag is úgy tűnik, hogy jól választottunk abroncsot, hiszen azokra végig teljes mértékben számíthattam, sosem kellett óvatoskodnunk. A második szakaszra viszont nem állítottam át az autót, emiatt többet kellett fékeznem, ami a szakasz végére elmelegedett. Ez okozott némi időveszteséget, amit már nem tudtunk volna ledolgozni, így innentől kezdve a nézők és magunk szórakoztatására autóztunk.-folytatta Frici.

A második helyünk nem forgott veszélyben, így egy igazi örömautózással zártuk a napot, összességében sok pontot gyűjtöttünk, amik az év végi elszámolásnál nagyon sokat érnek majd! A csapat szokás szerint remek munkát végzett, mi is egy hullámhosszon voltunk Fricivel, így összességében elégedetten távozunk Miskolcról. -emlékezett vissza Bagaméri Laci.

A 24. Miskolc Rally végeredmény:
1. Hadik András - Igor Bacigál
2. Turán Frigyes - Bagaméri Laci +50,3
3. Veleczei Ádám - Szedő Csaba +1:45,2
4. Bodolal László - Popovics László +2:11,4
5. ifj. Kiss László - Kissné Varga Zsuzsanna +2:35,0
6. Lovász Pál - Kürti Tamás +3:32,4