Abszolút győzelemmel zártuk az ISEUM Rallye-t

Több megpróbáltatás, kisebb technikai és vezetői hibák után az abszolút első helyen zárta a 2018-as Országos Rallye Bajnokság első murvás versenyét, az ISEUM Rallye-t Turán Frici és Bagaméri Laci.

Kölcsön autóval, és a hozzá tartozó szervizcsapattal első közös
abszolút győzelmünket arattuk Szombathelyen. Nagyon boldog vagyok, hogy
ezt elértük, nagyon köszönöm a segítséget, a munkát az egész csapatnak,
mindenkinek, ugyanis ezt az eredményt velük közösen értük el!-mondta
örömittasan Frici. Ki kell emelnem a Hankook gumiabroncsokat, kiválóan
bevált a gumitaktikánk, és remekül működtek az abroncsok. A tapadás
folyamatosan változott a verseny során, de nekünk sikerült
alkalmazkodnunk hozzá.-folytatta a pilóta.

Autóversenyzői karrierem eddigi csúcsa ez a futamgyőzelem!-mondta az
utolsó gyorsasági céljában boldogan Bagaméri Laci. "Hihetetlen az érzés,
Frici fantasztikusan vezetett az egész versenyen, de különösen az utolsó
gyorsaságin. Sajnáljuk, hogy Hadik Andrisék nem tudták befejezni a
versenyt, végig nagy csatában voltunk velük, és a többiekkel is. Nagy
küzdelem volt, de most mi voltunk a leggyorsabbak.

Egyetlen pillanatra sem engedhettünk ki, végig maximális teljesítményt
kellett nyújtanunk, mert voltak technikai hibáink és én is elrontottam
pár kanyart, volt, amikor tolatnunk is kellett, ez pedig rengeteg időbe
került. A csapat fantasztikusan dolgozott, megoldottak mindent, minden
szervizparkból 100%-os autóval tudtunk kijönni. Az utolsó gyorsaságira
igyekeztünk nagyon odafigyelni, és sikerült hiba nélkül, a leggyorsabb
idővel teljesíteni ezt a szakaszt, így minden lehetséges pontot
begyűjtöttünk az ISEUM Rallye-n.-mondta Frici a verseny végén.

Folytatás június 16-17-én a Székesfehérvár Rally-n.