Veszprém – Imádjuk!

Második, és egyben utolsó murvás versenyéhez érkezett az Országos Rallyebajnokság, mely ötödik futamának Veszprém ad otthont július 7-én, 8-án. A Turán Motorsport párosa továbbra is a bajnokság éléről várja a folytatást.

A magyar rallyesport klasszikus murvás gyorsasági szakaszaival várja a versenyzőket és a nézőket a 25. Veszprém Rallye. A 2018-as Országos Rallyebajnokság ötödik futamán is 1-es rajtszámmal indulhat Turán Frici és Bagaméri Laci, mivel négy futam után ők vezetik a pontversenyt. Ez az előkelő rajtszám azonban nem jelenti azt, hogy ők indulnak majd elsőként a szombati gyorsasági szakaszokon, ugyanis a rajtsorrendet a július 6-i kvalifikáción elért eredmény sorrendjében választhatja meg az első 15 páros.

Újra a Turán Motorsport saját, Ford Fiesta R5-ös versenyautójával állunk rajthoz, hiszen ennek a futamnak az időpontja nem ütközik az autó bérlőjének versenynaptárával. Az elmúlt két futamon kölcsönautóval értünk el a dobogós helyezéseket, most ezt a sort szeretnénk folytatni a sajátunkkal is.-vázolta Frici, mivel láthatják őket a nézők Veszprémben.

A veszprémi versenyek mindig a kedvenceim közé tartoztak, és ez így van most is. Tavaly ugyan az első gyorsaságin megsérült a hűtőnk, így nem értünk célba, de ez nem vette el a kedvemet ezektől az igazán izgalmas és élvezetes murvás pályáktól. Ráadásul idén egyik sem rövidebb 13 kilométernél, sőt az egyik pálya új változatban került az útvonalba, ez mindenkinek új kihívást jelent.-mondta Frici a Veszprém Rallye-hoz fűződő viszonyáról.

Bő fél évvel ezelőtt pont Veszprém környékén, részben a mostani verseny helyszínein ültem először R5-ös autóban murván. A Mikulás Rallye-n végül a 2. helyen végeztünk Fricivel, most szeretnénk eggyel előrébb lépni.-emlékezett első, Fricivel közös murvás versenyükre Bagaméri Laci.

Mivel az előző két futamon kölcsönautóval indultunk, ezért most a saját kocsinkra kell újra ráhangolódnunk, de a tavalyi murvás emlékek még elég élénken élnek bennünk, így ezzel nem lesz gond. Nagyon várom már a pénteki kvalifikációt is, hiszen ezt háromszor is teljesíthetjük, gyakorlatilag egy edzésnek tekinthető, ami sokkal több, mint a pályabejárás utcai autóval, korlátozott sebességgel. -folytatta Bagaméri Laci.

Két verseny idejére nélkülöznünk kellett a saját csapatunkat, de most újra együtt szállhatunk versenybe a győzelemért, és bízunk abban, hogy a verseny végén közösen tudunk majd ünnepelni is! - mondta zárszóként Frici.

A 25. Veszprém Rallye első gyorsasági szakasza szombaton 16:10-kor veszi kezdetét, majd ugyanezt a szakaszt teljesítik még egyszer a versenyzők, vasárnap pedig 3 helyszínen összesen hat mért szakasz vár a párosokra.