Elkezdődött az Eger Rali

A pénteki hivatalos rajtceremóniával és az azt követő 4,2 km-es gyorsasági szakasszal kezdetét vette a 2019-es Országos Rallyebajnokság első futam, az Eger Rallye. A versenyzőpárosok fordított sorrendben gördültek át a rajdobogón, majd így teljesítették az Egerszalók és Eger közötti mért szakaszt.

Turán Frici és Bagaméri Laci az idei évre a 33-as rajtszámot választották a Ford Fiesta R5-ös oldalára, így minden futamon ezzel indulnak, viszont a tavalyi végeredmény alapján ma utolsó előttinek rajtoltak.
 
Nagyon vártuk már a szezont, örülünk, hogy elkezdődött!- mondta a nap végén Frici.
 
A mai gyorsasági szakasz inkább gyorsulási verseny volt, de ezt kellett teljesíteni. Igyekeztünk pontosan hibamentesen menni, ez sikerült is. Az igazi verseny szombaton kezdődik!-tette hozzá a pilóta.
 
Az időeredmények alapján Frici és Laci az 5. legjobb idővel teljesítették a pénteki egyetlen gyorsasági szakaszt, amiért 1 bónuszpont járt.
 
Az Eger Rally szombaton 9 gyorsasági szakasszal folytatódik.