Ózd Rallye 2019 – Super Rally-val folytatjuk vasárnap

A pénteki izgalmas prológot követően szombaton kilenc gyorsasági szakasszal rajtolt el az idei Ózd Rali. A Turán Motorsport párosa, Turán Frici és Bagaméri Laci az ózdi salakos nyitányon csupán tizedmásodpercekkel maradt le az első helyről, ám a szombati rajtot követően a harmadik szakasz után egy műszaki hiba miatt ki kellett állniuk az aznapi versenyből.

A péntek esti ózdi prológot követően, - ahol csupán tizedmásodpercekkel csúsztunk le az első helyről - nagy lendülettel vártuk a szombati rajtot. Egy rádiós probléma miatt azonban már az első gyorsaságit etapként kellett teljesítenünk, majd a Hangony-Domaháza szakaszon is csak az ötödik helyen sikerült zárnunk. Éreztük, hogy valami nem az igazi a Forddal, de akkor még csak találgattuk, mi lehet a gond. A harmadik gyorsaságiról a kilencedik helyen jöttünk le, majd a szervizparkban már tisztán láttunk: a hátsó differenciálmű meghibásodása okozza a problémát-mesélt a szombati versenynap történéseiről Turán Frici.

A Super Rally szabályai szerint a versenyző az adott versenynapon kihagyott, illetve be nem fejezett gyorsaságikért plusz időt kap, viszont másnap, amennyiben minden egyéb feltétel adott és rajthoz tud állni, folytathatja a versenyt. Ugyan díjat már nem kaphat, de a megszerzett helyezéséért járó pontot, valamint a powerstage után elnyerhető plusz pontot hazaviszi, ami az idény végi elszámolásnál még sokat érhet.

Sajnos a szombati első kör végén ki kellett állnunk a versenyből, ugyanis elszállt a hajtás a Fiesta hátuljából. Már előbb is érzékelhető volt, hogy az autó nem a megszokott módon viselkedik, sok értékes másodpercet veszítettünk, a kigyorsítások se voltak az igaziak, és azok a részek sem, ahol a Ford hátulja tudta volna segíteni az autót. A szombati kényszerkiállásunkat követően a csapat remek munkát végzett, szerencsére csak egy alkatrészt kellett kicserélni a Fiesta hátulján, így műszaki probléma már nem akadályoz minket-avatott be mindenkit Bagaméri Laci.

A csapatunk profi helytállásának köszönhetően folytatjuk a versenyt vasárnap a salgótarjáni szakaszokkal. Ezek a pályák egyébként is közelebb állnak a szívünkhöz, bízunk benne, hogy autózunk még egy jót és a szurkolóinknak is szeretnénk meghálálni, hogy folyamatosan velünk vannak. Mindent bele fogunk adni, ugyanis ha pontszerző helyen végzünk és esetleg a powerstage-et is sikerül behúznunk, az az évad végi összesítésnél még sokat jelenthet-zárja Turán Frici.