Kettős győzelem a I. Rally Hungary-n
Turán Frici és Bagaméri Laci dupla győzelemmel zárta az Európa-bajnokság és az ORB utolsó futamát, az I. Rally Hungary-t. Friciék ezzel a nem mindennapi eredménnyel 16 év után először nyertek magyar versenyzőként ERC versenyt, a hazai bajnokságban pedig 23 év után a legnagyobb időkülönbségű győzelmet aratták.
Egy futammal két versenyt nyertünk
Egy rendkívül nehéz, viszontagságokkal teli hétvégén vagyunk túl a csapatunkkal, de ez a nem várt, vagy máshogy fogalmazva már olyan régóta várt siker kárpótol minket minden nehézségért. Már a szervizpark felé tartottunk a vasárnapi utolsó gyorsaságit követően, amikor hívott a csapat, hogy nem másodikok lettünk az ERC értékelésben, hanem elsők. Hihetetlen élmény volt, el kellett telnie pár percnek, mire felfogtam, mi történt. A záró gyorson leszállt a köd, bepárásodott az üvegünk és a lámpánk is lekapcsolt, így nagyon visszafogtam a tempót, mert szinte semmit sem láttam. Teljesen abban a hitben voltam, hogy így talán az ERC dobogó második fokáról is lecsúsztunk. Amikor megtudtam, hogy az ellenfeleinknek még súlyosabb problémáik adódtak és végül miénk a dobogó legfelső foka, az nagyon megérintett-mesél élményeiről Turán Frici.
Frici és Laci vasárnapi sikere 16 év után az első magyar Európa-bajnoki futamgyőzelem ifjabb Tóth János és Tóth Imre 2003-as Budapest-ralin aratott győzelme óta, amelyet egy Peugeot 206WRC-vel értek el. További érdekesség, hogy a Turán Motorsport párosa csupán a második versenyét teljesítette Škoda Fabia R5 típusú autóval. Az ERC futam mellett a magyar értékelést is Turán Frigyesék nyerték, mégpedig akkora különbséggel, melyre utoljára 23 éve, 1996-ban volt példa.
16 év után újra magyar győztest avatott az ERC sorozat és nagyon büszkék vagyunk Fricivel arra, hogy ezt mi élhettük át. Nagyon izgalmas hétvége volt, sikerült folyamatosan növelnünk a tempónkat, ahogy összhangba kerültünk a Skoda Fabia R5-tel. Az időjárás ellenére is rengetegen szurkoltak a pályák széléről, ami nagyon sokat jelentett nekünk, próbáltuk ezt is meghálálni látványos, ugyanakkor okos és koncentrált autózással. Ennél jobban nem is zárhattuk volna az évet-teszi hozzá Bagaméri Laci.
A Nyíregyháza Rallye most már első helyen szerepel a kedvenceink listáján. Nagyon örültünk volna, ha a szívünkhöz még közelebb álló Ford Fiesta R5-tel érjük el ezt a történelmi eredményt, de így sincs most nálunk boldogabb ember. Óriási dolog, hogy ennyi technikai hiba mellett mi defekt nélkül tudtuk teljesíteni a gumigyilkos versenyt, amiért köszönet illeti a Hankook-ot, ők nagyban hozzájárultak ehhez az eredményhez. Köszönjük az autót a Dani Fischer Team-nek és a két főszerelőnkkel kiegészült csapatnak az egész hétvégi összehangolt munkát. Nem utolsó sorban pedig hálásak vagyunk a támogatóinknak és legfőképp a szurkolóinknak, akik az esős, ködös idő ellenére is kitartottak mellettünk és végig buzdítottak minket a pályákon-zárja gondolatait mosolyogva Frici.
Turán Frici és Bagaméri Laci okosan felépített, precíz és gyors versenyzéssel teljesen megérdemelten arattak kettős győzelmet a Nyíregyháza központtal megrendezett viadalon.
Az Európa-bajnoki idényzáró futamon a kontinensbajnoki címet végül a Rally Hungary-n negyedikként célba érő brit Chris Ingram - Ross Whittock duó szerezte meg.