Végre rajt! A Salgó Rallye-val veszi kezdetét az ORB

Fizikálisan és mentálisan is felkészülten állunk rajthoz

Turán Frigyes és Bagaméri László a sikeres teszteket követően hétvégén végre élesben is megkezdheti a szezont a Next Auto Polo GTI R5 versenyautóval a Salgó Rallye-n. Friciékre három 40 kilométeres kör, és 1 nap alatt több mint 121 versenykilométer vár, 328 kilométeres össztávval. A verseny 95%-a aszfalt, 5%-a pedig murva.

Nagyon hosszú volt ez a kihagyás, izgatottan várjuk, hogy hétvégén végre elkezdődjön az ORB szezon. Úgy érzem, nyugodtan állhatunk rajthoz, fizikálisan és mentálisan is felkészültek vagyunk, a Salgó Rallye-t megelőző tesztek hatékonyak voltak. A Next Auto Polo GTI R5 remekül teljesít, egyre jobban kiismerjük egymást, jól érezzük magunkat az autóban, aminek remélem, meglesz az eredménye-kezdi Frici.

Nem gondoltam, hogy ilyen sokat kell majd kihagynunk, már valóban elvonási tüneteink vannak, de már csak néhány napot kell várnunk és rajtolhatunk. Úgy érzem, jól felkészültünk, kihoztuk ebből az időszakból a maximumot, mind a csapat, mind a Hankook abroncsok kiválóan teljesítenek, így csak rajtunk múlik a siker. A 25 éves pályafutásom alatt nem emlékszem ennyire népes mezőnyre, mindenki nyerni akar, magasan lesz a léc, de szeretnénk átugrani és a végén pezsgőt bontani-teszi hozzá bizakodva Bagaméri Laci.

Vasárnap egy nap alatt több mint 121 versenykilométert fogunk menni, 3 pályán, 3 körben, ami sűrű lesz, de egyben izgalmas kihívás is. Alapvetően háromból két pályát jól ismerünk, egyetlen gyorsasági szakasz van, aminek egyik része teljesen ismeretlen számunkra. Nagy lesz a mezőny, rekordszámú, 28 R5-ös autóval, külföldi pilótákkal, így komoly, kiélezett küzdelmet várok, és bízom benne, hogy sikerül a lehető legjobb eredménnyel nyitnunk a 6 futamos bajnokságot - zárja gondolatait Turán Frigyes.

A rajtceremónia szombaton 18:40-kor veszi kezdetét, míg a 9 gyorsasági szakaszból álló futamra vasárnap kerül sor. A céldobogót szintén Salgótarjánban állítják fel.