A sors valamiért így akarta!

pechesen zártuk a Rally Hungary-t

Turán Frici és Bagaméri Laci számára jól indult a III. Rally Hungary, ugyanis a kvalifikációs futamon a 4. helyet szerezték meg, majd ezt követően is jó tempót autóztak a Volkswagen Polo GTI R5-tel. Azonban az ezt követő sorozatos defektek és jelentős időhátrány miatt a páros vasárnap már nem állt rajthoz.

Nagyon vártuk a Nyíregyháza Rallyt, ami egyben ERC futam is, ez minden évben a szezon csúcspontja. Felkészülten vágtunk neki a versenynek, gyors, felszabadult, tét nélküli autózást vártunk. A verseny elejétől látszott, hogy megvan a tempónk, azonban a 3. gyorsasági szakaszon kaptunk egy defektet és a kerékcsere miatt időhátrányba kerültünk. Innentől az volt a cél, hogy látványosan autózzunk és kihozzuk magunkból a maximumot, azonban a 7., mádi gyorson újra defektünk volt - kezdi Turán Frici.

A pechszéria itt még nem ért véget, ugyanis az etapon, a szervizpark felé leeresztett a jobb hátsó kerekünk, és több pótkerekünk már nem volt, ezért segítség nélkül nem tudtunk volna visszamenni. A szuperrali szabályai szerint 10 perc büntetést kaptunk volna a defektek okozta jelentős időhátrány mellé - folytatja Laci.

Mérlegeltük a helyzetet és nehéz szívvel, de arra a döntésre jutottunk, hogy vasárnap már nem állunk rajthoz. Jó hangulatú, remekül szervezett verseny volt ez idén is, izgalmas pályákkal. Nagyon köszönjük a csapatnak, akik mindent megtettek, és legfőképp a szurkolóinknak, akik nem csak a mostani versenyen, de egész évben mellettünk állnak. A sors valamiért, most így akarta, mi ugyanazzal a lendülettel megyünk tovább - zárja Frici.

Az Országos Rally Bajnokság november 27-28-án a Mikulás Rallyval zárul.