Új beállításokat próbálunk ki az éles bevetés előtt!

A hétvégi Orfű Rallye-n debütál a Turán-Farnadi páros

Március 19-én az orfűi tesztversenyen mutatkozik be Turán Frigyes és új-régi navigátora, Farnadi Ágnes a Volkswagen Polo GTI R5 versenyautóval. Az Orfű Rallye a Rallye2-es, Rallye3-as mezőnynek bajnoki futam, míg Friciéknek egy jó lehetőség arra, hogy az első versenyre kihozzák az autóból és magukból a maximumot.

Nagyon várjuk a hétvégi Orfű Rallye-t, amely számunkra egy valós versenykörülmények között zajló tesztfutam lesz. Az értékelésbe természetesen nem számít bele az eredményünk, de jó pályákon tudjuk kipróbálni, milyen munkát végeztünk év vége óta az autónkon, valamint Ágival is újra össze tudunk rázódni, ami szerintem nagyon gördülékeny lesz. Két klasszikus mecseki pályán tesztelhetünk majd három körben, amit izgatottan várunk a következő heti Salgó Rallye előtt, ami számunkra az első bajnoki futam lesz- mondja Turán Frici, a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője.

Fricivel hosszú idő után először ülünk újra együtt versenyautóba. Tét nélküli verseny lesz, ahol a középpontban az autó áll majd, szeretnénk ellenőrizni a beállításainkat és újabbakat is kipróbálni, akár még jobbakat találni. Erre kiváló lesz ez a hétvége, és mi is újra össze tudunk csiszolódni az éles versenyhétvége előtt -  teszi hozzá Farnadi Ági.

A szombati versenynapon a teszt mezőnyben 25 pilóta áll rajthoz, 2 pályán, 3 körben, 6 szakaszt és összesen több mint 76 kilométert teljesítenek az indulók.

A Rally1 első versenyét, a Salgó Rallye-t március 26-án rendezik.